Térkép a kínai medicinához

A kínai orvoslástant és természetgyógyászatot szeretném közelebb hozni látogatóimhoz

 56 éves vagyok, három nagylányom van.

Eladóként dolgozom egy kis boltban,

A természetgyógyászat igazából 20 évvel ezelőtt kezdett megérinteni. Mégpedig az keltette fel a figyelmemet, hogy egy 10 ml-es illóolajos üvegben mennyi hatóanyaga és gyógyító ereje rejtőzik a gyógynövénynek. Aki használt már illóolajat, jól tudja ezt.

A másik dolog, ami a természetgyógyászat felé terelt: van a családunkban egy súlyos, örökletes betegség, a familiáris polipozus, Édesanyám az ebből kialakuló rákban halt meg 43 évesen és a legfiatalabb leánytestvérem szintén emiatt halt meg 36 évvel később, ő is 43 éves volt.

Biztosan fejlődött az orvostudomány 36 év alatt, de a mi esetünkben - úgy látszik ez mit sem ért. Pedig mindenféle orvosi kezelésnek alávetette magát.

És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen az elhunyt testvérem 19 éves lányánál is diagnosztizálták a polipozust, és vastagbél eltávolítást javasoltak az orvosok.

Ez az, ami rádöbbentett, hogy nem nézheti az ember tétlenül az őt fenyegető örökletes és környezete által rázúdított veszélyeket.

Felelősség terhel bennünket a családunk és magunk egészségéért.

1992-ben kicsi gyermekek nevelése mellett egy évig jártam a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Intézet drogéria kereskedő tanfolyamára, ahol a lelkiismeretes tanároknak köszönhetően, nagyon sokat megtudtam a gyógynövényekről, hatóanyagaikról, alkalmazásukról, és az egészséges életmódról.

Ezután már elválaszthatatlanok lettek tőlem a természetgyógyászattal kapcsolatos újságok, könyvek.

Másik nagy áttörő változás akkor jött el életemben, amikor megismerkedtem az internettel. Akiben van egy szikrányi tudásvágy, nyitottság, az Internet segítségével óriásit fejlődhet.

Hiszem, hogy a harmadik áttörő változást életemben a TIENS-sel való találkozásom fogja meghozni. Én is a magaménak vallom a filozófiájukat, mely szerint az egész ember gyógyító erejét támogatják, a környezetéből nem kiragadva.

Tartsatok velem, ha ilyen beállítottságuak vagytok, veszíteni semmit nem veszíthettek, csak nyerhettek egészséget, derűt, jókedvet, bölcsességet. 

http://www.tiensbazis.com?a=980

Ebben a weblapban szeretném egy kicsit ötvözni a kínai gyógyászat szemléletmódját a TIENS-es terméktapasztalataimmal.

Senkit sem akarok meggyőzni, csak tájékoztatni szeretnék.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 14
Heti: 68
Havi: 228
Össz.: 105 221

Látogatottság növelés
Oldal: Magamról(arspoetika)
Térkép a kínai medicinához - © 2008 - 2019 - tudatostest.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »